Érdemes B30-as falazatot szigetelni? - KÁDÁRKOCKA hőszigetelése

2023.05.16
Az ügyfeleink jelentős részének az ingatlanja B30-as vagy másnéven blokktéglából készült, leginkább a kádárkoca 10x10-es családi házak jellemző építőanyaga.

A korai, 1960-as években készült első szériás B30-as téglák nehezebbek voltak, kevesebb lyukkal, nagyobb tömörséggel és rosszabb hőszigeteléssel rendelkeztek, míg már az 90-es években készült darabok könnyebbek, több légréssel, kisebb súllyal rendelkeztek.

Ettől függetlenül a cikkünkben és a honlapon történő számításaink során veszünk egy középértéket és ezek alapján próbáljuk meghatározni a szigetelés vastagságát.

A cikkünk során vegyünk egy általános 70-es években épült 10x10- kádárkocka b30-as házat.

Milyen a jelenlegi hőátbácsátási tényezője a szigeteletlen b30-as falazatnak?

Egy szóval összefoglalva: rossz

Ha megnézzük a táblázatunk értékét, akkor láthatjuk, hogy szigetelés nélkül igen rossz, 1.574 W/m2K a falazatunk hőátbocsájtása, amely már az országban legelsőnek feljegyezhető 1920-as falazatok maximális hőveszteségéről szóló ajánlásnak sem felelt meg.

1e9fa3a193b59e767938f204a0fc21fe.jpg

A táblázatban összehasonlítjuk az eps és grafitos hőszigetelő rendszerekkel történő hőszigetelés felrakásával történő javulást is.

Tegyük fel, egy hagyományos 15 cm-es eps szigeteléssel már megfelelünk a 2014-es és máig hatályos TNM rendeletnek, amelyet már egy 12 cm-es grafitos hőszigetelő rendszerrel is eltudunk érni. Cégünk a szigetelőlapok ajánlása során minimum a mérnöki kamara javaslatát veszi figyelembe.

Miért nem vettük fel a kőzetgyapot szigetelést a B30-as falazat esetén?

A kőzetgyapot szigetelő lapokat leginkább vályogházak, tömörfalazatok esetén javasoljuk. B30-as falazat esetén is lehet használni, de nem kötelező. A vakolható kőzetgyapot hővezetési tényezője nagyságrendileg megegyezik az EPS lapokéval!

Mennyit takaríthatunk meg egy 10 és 15 cm-es hőszigetelés esetén, ha egy b30-as kádárkockára számoljuk ki a hőátbocsátási tényezőket?

Elsőnek nézzük meg, hogy ha kint -5 Celsius fok van és bent +23, akkor kint a külső fal felülete 0,5 Celsius lesz! Rémisztő nem?

eb6d8badd994528d2ffe59255ab946bc.jpg

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy nem kell a ház mellett lévő járdát jégteleníteni, mivel folyamatosan 0,5 celsiussal, vagy 5685 watt energiával fűtjük a 129 nm esetén a környezetünket.

Jobban szemléltetve egy átlagos B30-as épület hőveszteségét, ha átkonvertáljuk 60 wattos villanykörtékre, akkor közel 95 darabbal világítanánk az udvarunkat.

Tegyünk a kádárkockára elméletben egy 10 cm-es EPS hőszigetelést:

c811ca0cb898aa7705fdb08096661002.png

A leglátványosabb különbség a külső felület hőmérséklete:

A szigetelt falazaton -4,0 Celsius, míg a szigeteletlenen +0,5 Celsius fokos. A gyakorlatban a falazat külső felülete és a tégla síkja közé került egy szigetelő réteg, amelynek már a az elején megfogtuk a fagypontot és a B30-as téglánkat még jelentősen hidegebb időben sem fogja károsítani a fagy.

A hőátbocsátási tényezőnk új értéke: 0,293 W/m2K

Hány db 60 wattos izzóra csökkentettük a a veszteséget?

Közel 18 darab izzó, vagyis az 5685 wattos veszteséget 1058 wattra csökkentettük óránként.

szinlista_banner_m.png

Jelentősen javul az ingatlanunk komfortérzete, ha megfogjuk egy ilyen -5 fokos időben a falat, közel 2 fokkal lesz kevesebb, míg egy szigetelt fal esetén alig 0,5 Celsius. Hatalmas komfort érzet különbség, mivel gyakorlatilag egy érzékelhetően hideg falat fogunk fogdosunk, ha nem szigetelünk.

Mennyire csökken a fűtési költségünk egy 10 cm-es hőszigetelés esetén B30-as 10-10-es kádárkocka ház esetén?

A pontos számításhoz figyelembe kell vennünk az épület tulajdonságait. Nem mindegy, hogy mekkora a tetőfület, a nyílászárók, lábazat/homlokzat aránya és ezen felületek jelenlegi hőszigetelése.

Egy korszerű kondenzációs kazánnal pedig hatalmasat tudunk csökkenteni a fűtési költségeinken.

A táblázatban egy átlagos kádárkocka ház méreteit vettem fel:

4de7b985be32eae851c995c7155af782.png

Ebben az esetben a falazaton elvesztett energia az összes felülethez képest 43 %-al lesz kevesebb. Ha ezt fűtés költségekben szeretnénk értelmezni, akkor 100 eFt-nyi fa vagy gáz mennyisége közel 43 %-al fog csökkenni.

Természetesen ezek a számok patikamérlegen kimért és excell táblázatban laboratóriumi körülmények között érvényesek. Véleményem szerint a 35 %-al kevesebb energiabevitel reális lehet ebben az esetben.

Ha az ingatlanunk többi részét is megfelelően szigeteljük, ezalatt értem a tetőt, nyílászárókat, akár egy kondenzációs kazán beszerelését, tapasztalatból írom, hogy közel 130 ezer Forintra csökkenhető egy ilyen ingatlan fűtése 10 cm-es szigeteléssel.

 
szinlista_banner_m.png

Nézzük meg, ha 20 cm-es eps hőszigetelést teszünk a B30-as kádárkocka házra?

A hőátbocsátási tényező az eredeti szigeteletlen 1.57 W/mK-ről fog lecsökkenni 0,16 W/mK-ra, amely már bőven befér a mérnöki kamara ajánlásának és nagyon megközelíti a jelenlegi passzívház falazaton lévő hőátbocsátásának az elvárását.

A falazatunkon elmenő hőmennyiség 10 db 60-as izzóra fog lecsökkenni, amely a 10 cm-es hőszigetelő lapokkal szemben is egy jelentős különbség.

Ha tovább vizsgáljuk és egy ilyen hideg időben megfogjuk a falazatunkat, -0,2 fokkal lesz kevesebb a falazat hőmérséklete. Tovább csökkentettük a hőmérsékletet, ebben az esetben pedig 0,3 Celsius fokkal lesz kevesebb, vagyis 22,7 Celsius fokos lesz egy olyan falazat, amelynél 23 fokos a levegő, viszont kint -15 Celsius fok van.

Szembeötlő a különbség egy 10 és 20 cm-es EPS hőszigetelő rendszer között, mivel ezek a tartományok nem csak egy didergős téli időben, hanem a nyári melegben is működnek. Sokkal később fog átmelegedni egy jól szigetelt családi ház.

Ha szeretnének tanácsot kérni tőlünk, keressenek bizalommal!

Kérjen árajánlatot

Amennyiben árajánlatot szeretne kérni, vagy kérdése van kérjük szíveskedjen kitölteni az alábbi űrlapot, és kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot!

Ingyenes árajánlat készítés személyes felméréssel. Kivitelezés és építőanyag vásárlás egy helyen. Írjon nekünk vagy hívjon bizalommal, kollégáink szívesen segítenek!

Hívjon, visszahívjuk!
+36 20 31 22 433

Homlokzati hőszigetelés, kivitelezéssel

cm
m2

Homlokzati hőszigetelő anyag

cm
m2

Egyéb kivitelezői munkák