A program a 2021. január 1-e után indított felújításokra vonatkozik!
2021. január elsejétől indítja a kormány a programot a legalább egy gyermeket nevelő családok számára. Amennyiben tehát lakásfelújítás mellett döntenének, akkor a kivitelezést és a szükséges anyagárakat számlával igazolva, maximum hárommillió forint erejéig téríti az állam a költségeket. Fontos tudni, hogy ez a 2021. január 1-e után indított felújítási munkálatokra vonatkozik. Ha tehát a közeljövőben gondolkodik otthona korszerűsítésén, fürdőszoba felújításon, szigetelésen, akkor mindenképpen megéri a kedvező lehetőséget kihasználni.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI tudósítása szerint arról is nyilatkozott, hogy a kormány bármilyen energetikai korszerűsítés mellett ott áll. Az elmondottak szerint egy hatmillió forint értékű lakásfelújítás kapcsán a gyermekes családok hárommillió forintot takaríthatnak meg az Otthonfelújítási Programnak köszönhetően.
Fókuszban a gyermekvállalás megkönnyítése
A kormány nyilvánvaló célja a kedvezményezéssel az is, hogy a gyermekvállalás megkönnyítését is célozza a támogatási forma. A saját otthon megteremtése és azon a szükséges felújítási munkálatok elvégzése mind nélkülözhetetlen a biztonságos családi háttér és a további gyermekvállalás érdekében.
Érdemes már most kivitelezőt keresni!
A tapasztalatok azt mutatják, hogy szakemberből soha nem áll elegendő rendelkezésre, és ez várhatóan a jövőben is így lesz. A kedvező támogatási lehetőséggel minden valószínűség szerint sokan élnek majd, így már most érdemes nézelődni a kivitelező cégek között, és akár le is kötni az időpontot a korszerűsítési feladatokra. A kedvezmény hőszigetelő anyag vásárlására, a szigetelés elvégzésére, vagy például a fürdőszoba felújítás teendőire is kiterjed, így valóban megéri a gyermekes családoknak mellette letenni a voksot.
Csökkenő áfatartalom ingatlanvásárláskor
2021. január elsejétől nem csak a felújítás terén várhatóak újdonságok. Az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalma ugyanis 5 százalékra csökken majd jelenlegi 27 százalékról. A CSOK-ot igénybevevő családosok pedig az 5 százalékot is visszaigényelhetik majd.